EGY CÉG, MELY AZ ENRGIÁT BELÜLRŐL TÁMOGATJA
![]() Jörg Klemm |
TÖBB MINT 18 ÉVVEL EZELŐTT FEDEZTE FEL JÖRG KLEMM, A MAI AIRNERGY-ELV KULCSÁT. TUDÓS KOLLÉGÁI SEGÍTSÉGÉVEL ÉVEK SORÁN FEJLESZTETTE KI AZT A TECHNOLÓGIÁT, AMELY LEHETŐVÉ TESZI, HIGY A HÉTKÖZNAPOKBAN IS AIRNERGY-LEVEGŐT SZÍVHASSUNK
1990: FELFEDEZÉS A TETŐTÉRBEN
10 négyzetméter alapterületű tetőtérben, kalandos körülmények között fejlődött ki az AIRNERGY technológia. Az elv, melynek lényege, hogy kívülről stimuláljunk egy olyan folyamatot, amely szervezetünkben egyébként is lejátszódik: ez nem más, mint az oxigén felvétele és hasznosítása. Különösen akkor, ha külső tényezők nem megfelelőek, lett légyen környezeti hatások, időszakos gyengülés, betegség miatt, vagy növekvő korral.
2000 A VÁLLALAT MEGALAKUL
200-ben Jörg Klemm és partnerei a Bonn melletti Hennef városkában alapították a natural energy solutions AG-t. Klemm a K&F részlegért felelős. A partnerei: Guido Bierther, aki évek óta vezeti saját sikeres cégét, valamint Silko Günzel, egykori élsportoló.
2004: JOINT VENTURE TÁJFÖLDÖN
Egy a 2003. évi Észak-Rajna-Vesztfália gazdasági minisztériumi támogatást követően már 2004-ben létre jött egy joint venture „ASIAN NATURAL ENERGY CO., LTD.” néven, mely a tigrisállamokat támogatta.
2005: JOINT VENTURE KÖZEL-KELETEN
Az „AIRNERGY FZ LLC” Dubai szabad területén alakul a Mondia céggel, mely az Egyesült Arab Emirátusokban látja el olyan cégek mint a Bertelsmann, ThyssenKrupp stb. képviseletét látja el.
ALKALMAZÁS SPORT, GYÓGYÁSZAT ÉS PREVENCIÓ TERÉN
![]() |
Manapság a világon több ezer AIRNERGY készüléket használnak Németországban és Európában, de ugyanúgy az Egyesült Államokban, valamint Közel- és Távol-Keleten. Használják modern klinikák céltudatos orvosai, de ugyanúgy egészségorientált wellness- és fitness-létesítmények, élsportolók és magánszemélyek. Azonban cégek is az AIRNERGY technológia preventív potenciálját alkalmazzák, hogy alkalmazottaik teljesítményét javítsák, s a betegállományt csökkenteni tudják.
Az AIRNERGY elvet nemzetközi szabadalom védi. A készülékek biztonságát, valamint a vevők elégedettségét konzekvens minőségi- szerviz- és vállalatmenedzsment hivatott biztosítani. A DIN EN ISO 13485:2003 szabvány szerinti, magas rangú MED/CERT igazolás magáért beszél.

